Székelykapu
Írta: admin Dátum: 2010. március 23. 09:55
A Nemzet Székelykapuja Kenderesen
"Örökre, elválaszthatatlanul egyek vagyunk." (Horthy,1942.)
Előzmények:
1940-ben székely mesteremberek (barótiak, vargyasiak stb.) elkészítettek egy székelykaput, mely akkor több helyen is felállításra került az Erdélybe bevonuló magyar csapatok fogadására. Ezt a kaput az alkotók Horthy Miklós Kormányzónak adományozták és 1942. július 30-án Kenderesen, a kastély melletti gyümölcsöskert bejáratához állították fel. A kapu a II. világháborút követően Kunhegyesre került, ahol később megsemmisült.
2009 nyarán a Barót környéki mesterek felvetették, hogy vállalnák a kapu újbóli elkészítését, mivel elődeik voltak az eredeti alkotói. Ezzel a felvetéssel keresett meg a baróti múzeum igazgatója, Demeter László úr, s elkezdődtek a tárgyalások.
Az egyeztetések végén közös nyilatkozatot adott ki a Történelmi Vitézi Rend, a Horthy Miklós Társaság, a Magyar Tengerészek Szövetsége és Kenderes Város Önkormányzata.
A szervezéssel megbíztuk Török János urat, a Politel vezetőjét, a hevesi Református Egyházközség gondnokát.
A közös nyilatkozatot aláíró 4 szervezet vezetői kijelentik, hogy a Nemzeti Székelykapu állítása politikai pártoktól mentes, független kezdeményezés. Az ügy politikai kampánycélokra nem használható.
Az egyeztetések végeredménye:
legyen felállítva Kenderesen az eredetihez hasonló székelykapu, a költségek fedezésére induljon gyűjtés a Kárpát-medence magyarságától, ezzel is az összetartozást kifejezve.
Adakozni a Horthy Miklós Emlékére Alapítvány számlájára lehet: 69300121-50071755-00000000. /Feltüntetni: Nemzeti Székelykapu/
Bogdán Péter